Egy ateista életszemlélet

Főoldalra ajánlom!

Mint ahogy már utaltam rá, Franciaországban az ember elég sok iszlám hívővel találkozhat. Az esetleges felszínes benyomásokkal ellentétben nem csak munkanélküliek, nem csak alja munkát végzők, nem csak menekültek vannak, hanem sok Maghreb beli országból tanulni is jönnek Franciaországba. Ennek következtében több Ph.D. diákot is ismerek, akik a volt francia gyarmatokról jöttek. Sokukról pedig tudom azt is, hogy iszlám hívők.

Az iszlám többek között abban nagyon érdekes egy ateista számára, hogy még sokkal inkább középkorihoz hasonló állapotban van: sokkal komolyabban veszik. Manapság Európában a protestáns, katolikus, zsidó hívők legtöbbször nem veszik túl komolyan a vallásukat. A szabályokat, szokásokat, külsőségeket lazábban veszik. Hiába mondja a pápa, hogy ne használjanak mesterséges fogamzásgátlást, használnak. Hiába a házasság előtti szex tilalma, élnek vele. Mellesleg, mind a kettő szabályt butaságnak tartom, de most nem erről szeretnék írni.

Azért nem, mert erről, és az iszlámról nem tudok különösebben sokat, ez ugyebár olyan magánügy, amibe azért nem üti bele a civilizált, liberális ember az orrát. Van azonban egy dolog, amely akkor is szembeötlő, ha nem akar az ember beleszólni, ezek pedig az étkezéssel kapcsolatos szabályok.

A keresztény és zsidó vallásokban is vannak ugyebár ilyen előírások, de ami a keresztényeket illeti, én nem nagyon ismerek olyan hívőt, aki ténylegesen tartana böjtöt, és szentírásnak venné mondjuk azt, hogy pénteken halat egyen.

De az iszlámban ezt komolyan veszik, és ilyenkor az ember akkor is észre veszi, ha nem törődik vele különösebben. A muszlimok ilyen szempontból olyanok, mint a vegetáriánusok: folyton figyelniük kell, hogy mit esznek, folyton figyelembe kellhet venni, hogy mit esznek.

Nem mondom, hogy nekem ebből gondom volt. Ahogy mondtam, nem nagyon avatkoztam én bele. Az egyik kollégám   - nevezzük Djalelnak - viszonylag sűrűn jön velünk ebédlőbe, és ebéd közben, ha az ember orra előtt van, miért ne beszélne az ember erről a kérdésről? A muszlim hívők halalnak nevezik azt, hogy csak bizonyos fajta, és bizonyos módon elkészített ételt ehetnek. Leginkább az állatok leölése a kérdés.

Először csak technikai dolgokról beszélgettem Djalellal, nem akartam én neki előírni semmit. Érdekelt, hogy a halal hús szerinte egészségesebb-e (úgy tűnik, hogy annak gondolja), és az is, hogy hogyan választ megbízható halal kereskedőt. Azt ugyanis levettem, hogy általában elég sok a csaló. Sima húst adnak drágábban. Elvben a halal hús drágább lenne, mert kicsit körülményesebb leölni az állatot, a szabályok betartását biztosítva. És kereslet is kevesebb van rá. A Marshall-kereszt meg ugyebár kemény dolog.

Djalel elmesélte, hogy van a halal kereskedőknek egyfajta minőségbiztosításos rendszere. De az is kiderült, hogy Djalel maga nem igazán tudná megkülönböztetni a halal húst egy normális, minőségi hústól. Tehát már ebben a dologban is van egy nagy adag hit nála. Úgy vettem észre, hogy bizonyos kereskedőben és minőségellenőrző cégekben megbízik. Részben hit alapon. Másrészt ez még nem teljesen hit kérdése, mert azért vannak kereskedők, akik lebuknak, és még ha kevés is az empirikus alap az egészben, van egyfajta nagyon nagy, oda-vissza csatolt összefüggés-hálózat, amely alapján mondhatjuk, hogy bizonyos kereskedők, és bizonyos minőségellenőrző cégek valóban lehetnek megbízhatóak.

Mégis őrültségnek tűnik azzal kínlódni, hogy egy bizonyos fajta húst vegyen, egyen, drágábban, megbízható helyről, szóval mindeme körülményeskedés őrültségnek tűnik, mert közben ő maga észre se veszi a különbséget, és az egészségügyi haszna sincs igazolva. Ez kb olyan, mint valakinek valami hihetetelen drága bort venni, miközben nem tudja megkülönböztetni a három eurós bortól.

Egyik ebédnél viszont csak belementem a vitába, hogy azért ez az egész mégiscsak értelmetlenség. Úgy emlékszem, hogy ez nem is annyira a hús kapcsán jött elő, hanem amikor Djalel elkezdte magyarázni, hogy a cigarettázás miért tiltott.

Namost a cigarettázás nem a legbutább példa, mert ugye ott tényleg vannak jó okok, valójában tényleg a halal hús előírása a nevetséges, mert arról én nem tudok, hogy bármilyen egészségügyi vizsgálat kimutatta volna, hogy káros lenne a nem halal hús az egészségre. Még a disznóhús tiltásában is több értelem van, bár nem a jó okból: a disznó zsíros, és genetikailag nagyon hasonlít az emberre, sok közös kórokozónk van. De azért ez is elég elhanyagolható szempont. Hasonlóan, az alkohol teljes tilalma is butaságnak tűnik, mert egy pohár vörösbor minden nap még egészséges is tud lenni. Ezt kimutatták tudományos vizsgálatok is.

Nos, persze az egész éltfelfogás kérdése. Tehát ha valaki nem akar disznóhúst enni, nincs abban semmi irracionális. Olyan is van, hogy valaki egyszerűen nem szereti a málnát (én), és ezért nem eszik. A butaság ott kezdődik, amikor tiltani akarják másoknak. Illetve Djalel egészen pontosan soha nem akart tiltani semmit, hanem inkább az érvelésében találtam elég sok butaságot. Ez pedig tényleg olyan alapvető filozófiai kérdéseket vet fel, amelyek általánosíthatóak, és ezért érdemes velük foglalkozni.

Djalel érvelése a tiltásokra az volt, hogy ezek veszélyes dolgok, és semmi hasznuk nincs. Azt Djalel - úgy tűnik - elfogadta, hogy vannak hasznos dolgok, amikor veszélyt is lehet vállalni. Amit nem akart elfogadni, az az, hogy az embernek lehet valami élvezet, szerethet valamit, ami részben káros rá nézve. És azt sem, hogy dönthet úgy, hogy az élvezet neki fontosabb, mint a kár.

Djalel először nem fogadta el, hogy a veszélyességnek, és károsságnak vannak fokozatai. Amikor rámutattam, hogy az autóval, repülővel közlekedés is veszélyes, akkor átesett a másik oldalra, azt mondta, hogy hát ilyen módon szemlélve minden veszélyes.

És itt fején találta a szöget, ugyanis arról van szó, hogy a legtöbb döntésünknél bizonyos veszélyeket, károkat mérlegelünk bizonyos hasznok, illetve élvezetekkel szemben. Van, amikor vállalunk valamit, és van, amikor nem. Djalel azt, hogy a veszély és az élvezet is különféle fokú lehet, nem fogadta el, illetve azt gondolta, hogy ez egy lejátszott dolog, így például a dohányzás egyértelműen haszontalan, és veszélyes. Az élvezetet nem is igen fogadta el pozitív tényezőnek.

Egyébként egészen furcsa, hogy egy ember, aki gépi tanulással, egészen bonyolult matematikával foglalkozik, és egyáltalán nem idegen számára mondjuk a kockázat, várható érték számítás, az optimalizálás, a különféle érték-függvények, ennyire ne tudja ezt a saját életébe átültetni.

Amit még nem fogadott el az az, hogy az élvezet szubjektív. Az egész azon múlik, hogy kinek mi mennyire értékes. Az értékrendünk, ízlésünk az, amelyik meghatározza, hogy mi mennyire kedves nekünk, és ezután dönthetünk csak arról, hogy milyen veszélyt vagy kárt vállalunk. Így például, ha valaki szeret nagyvárosban lakni, akkor bevállalhatja azt, hogy ott egészségtelenebb a levegő. Aki meg nem szeret annyira, az szívesen választhatja a vidéki, tiszta levegőt. De Djalel számára mindez mintha objektív, egyértelmű lenne.

Djalel számára a hasznosság is valami objektív dolognak tűnt, tehát számára mintha az se lenne kérdéses, hogy mi az, ami hasznos. Pedig ez meg az értékrendünktől függ, és ez is szubjektív. Itt ugyan beszélhetünk egyfajta társadalmi hasznosságról, amely nagyobb mértékben interszubjektív (pont ezért társadalmi), de azért ez is sok szubjektív ember értékrendjének eredője. Sok ember hasonló egymáshoz, mivel azonos kultúrába tartozik, ezért a szubjektív értékrendekben és az ízlésekben is van sok hasonlóság. De mindig vannak eltérések: van, aki nagyon szereti a cigit, van, akinek mondjuk a felvirágzott városháza a haszon, másnak egy zenei koncert, hamradiknak meg mondjuk csak az étel és a pénz.

Példának én még azt hoztam fel, hogy sok ember szeret síelni. A síelés nem tűnik annyira hasznosnak. Persze, sport, de azért sok kevésbé veszélyes sport van. De nagyon sok embernek a síelés élvezet. Mások pedig kifejezetten félnek tőle. Az utóbbiaknak nyilván nem éri meg a veszély, hiszen pont attól félnek. Akik visoznt élvezik, azok felvállalják a veszélyt. Aztán van olyan is, amikor kifejezetten a veszélyt élvezi az ember, ezek ugye az "adrenalin-függő" sportok. Én nem ugranék le egy hídról kötéllel a lábamon, de van, aki leugrik, és el tudom képzelni, hogy számára mi a jó benne. Én is el tudom képzelni, mi a jó benne, de számomra túl félelmetes. Nem mondom, hogy veszélyes, mert valójában annyira nem veszélyes.

Azt is látjuk ezekből a példákból, hogy ezek a dolgok nem csak személyenként, nem csak kultúránként, hanem időben is változnak. Elvben a középkorban is ugrálhattak volna le kötéllel a Notre Dame tetjéről, de nem volt ilyen sport. Nyilván azóta változtak a körülmények, ízlések.

Djalel számára mindaz, amit én szubjektívnek mondtam, nem szubjektív. Nem tudom pontosan, hogy filozófiai értelemben nem is ismeri el, hogy szubjektívek, vagy pedig arról van szó, hogy autoriter személyiség. Az autoriter személyiség az, aki másnak megengedi, hogy akár szubjektív dolgokat is megszabjon neki. Az individualista az, aki nem. Az ateisták általában sokkal szabadabb, individualistább emberek, míg a hívők sokkal inkább rabok. Minek a rabjai? Istennek és a szent könyveknek.

Mert ugye miről van itt szó? Arról, hogy Djalel a Koránból veszi azt, hogy mit szabad és mit nem szabad. Nem csak hagyományosan "kemény" erkölcsi kérdésekben, hanem ezekben az étkezési szokásokban. Djalel nem gondolja, hogy neki joga van szeretni mondjuk a cigarettát, az alkoholt, a disznóhúst. Az individualista meg azt mondja, hogy "who the fuck is Quran", hogy megmondja, hogy én mit szeretek, mit tartok hasznosnak, milyen veszélyt, milyen kárt vállalok be valami miatt. Honnan veszi a Korán magának a bátorságok, hogy az ilyen mérlegelendő kérdésekben döntsön helyettem?

Persze dönteni néha nehéz, a döntéshez gondolkodni kell. A hívő nem csak, hogy autoriter, hanem tipikusan gondolkodni sem szeret. Nem csak az egyszerű, sematikus magyarázatokat szereti, de azt is szívesen veszi, ha más gondolja meg neki az erkölcsi alapelveket.

Az egészben még az az abszurd, hogy persze a Korán, vagy a Biblia egy véges könyv. Tehát nem tudnak mindent megszabni. Például kiderítettem, hogy bizonyos tengeri herkentyűk, halak fogyasztása az vitatott dolog az Iszlámban. Egész biztosan nincs benne a síelésről sem semmi. Ilyenkor pedig értelmezni kell a Koránt. Ez meg akárhogy is, de mégiscsak azt jelenti, hogy el kell kezdeni gondolkodni, csak nem arról, hogy "én mit szeretnék, én mit érzek hasznosnak", hanem arról, hogy vajon hogyan általánosítható a Korán erre az esetre?

Persze aztán ezen a ponton az emberek mégiscsak elkezdenek a saját szubjektív preferenciáikat belevinni a dologba. A fehér foltokat már a maguk ízlése szerint töltik ki. És ez is elkerülhetetlenné teszi a vallás halálát. A régi vallások halálát mindenképpen, mert előbb-utóbb a Biblia, a Tóra és a Korán annyira semmit nem fog mondani a mindennapi életünkről, hogy totál értelmetlen lesz rájuk támaszkodni. Nemsokára annyira más lesz az életünk, hogy ezeknek a könyveknek semmi köze nem lesz hozzá. Például mit mond a Korán a nikotintablettáról? Vagy mondjuk szabad lesz-e virtuális étteremben virtuálisan megkóstolni a disznóhúst, ha a számítógép-agy interfész virtuális, de valódival megegyező disznóhús-ízélményt tud létrehozni?

A könyvekről szólva. Van ugye a könyvekre hagyatokzásnak jó oldala is. Amikor valaki sokat olvas, és erre támaszkodva bölcsebb lesz, az jó dolog. De a fontos dolog ebben, hogy a "sokat olvasott" ember alatt ma már semmiképpen nem azt értik, hogy sokat forgatta a Bibliát, még csak azt sem, hogy sok Biblia-értelmezést vagy vallásos könyvet olvasott. Ma már szerencsére ezalatt azt értik, hogy sokféle és sok könyvet olvasott. És ez a lényeg. Nem az a baj, hogy a hívők könyvekre támaszkodnak, hanem az, hogy egyetlen, vagy nagyon kevés könyvre, és közel sem az emberi kultúra javára. Sokkal bölcsebb lehet ugyanis az ember, ha Shakespeare drámákat, Dosztojevszkij regényeket, Nietzschét, Russellt és hasonlókat, minél többfélét olvas. Sok könyvből jó ötleteket, elemeket válogatni, az valóban bölcs dolog.

Egészen érthetetlen, hogy értelmes, modern ember ezer vagy kétezer éve élt, nem is túlságosan értelmes, nem tanult, nem okos embereknek engedjék meg megmondani, hogy mit hogyan csináljanak az életükben. Djalelnek messze több az intelligenciája, mint Mohamednek lehetett.

Utoljára hagytam istent. Ebben a kérdésben nem is az a fontos, hogy létezik-e vagy nem. Djalelnek mondtam, hogy én nem hiszek istenben, de ne ezen vitázzunk. Ugyanis ez a kérdés rövidebbre zárható. Ha létezne is isten, akkor sem engedném meg neki, hogy megmondja, hogy sílehetek-e (snowboardozhatok-e) vagy sem.

Ha létezne isten, akkor kétség kívül egy nagy hatalmú főnök lenne. De csak ennyi. Márpedig a főnökömnek sokmindent megengedek, de nem mindent. Semmi köze a magánéletemhez például. Ha pedig éppenséggel egy olyan diktatórikus főnököm lenne, hogy beleszólna, és ha esetleg olyan hatalommal rendelkezne, hogy jónak látnám meghajolni előtte, akkor lehet, hogy abbahagynám a síelést. De titokban attól még továbbra is szeretném. Sőt. Egy ilyen főnök egyébként roppant buta volna. Egy nagyon buta, de annál nagyobb hatalmú isten elképzelése meg nem csak furcsa, de szánalmas egy gondolat. Szerencsére nem kell ilyenben sem hinnem.

Ateista és Agnosztikus Klub

math 18:08

Még nincsenek kommentek.

Itt szólhatsz hozzá

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.